Értéktári kategória:

Épített környezet

Fellelési helye:

Gyula

Elfogadás dátuma:

2016-06-09

Leírás:

A jelenlegi park területe a XIX. század végén alakult ki Göndöcs Benedek indítványozására. 1886-ban nagy érdeklődés mellett, ünnepélyesen meg is nyitották a Népkertet. 1889-ben szintén Göndöcs Benedek kezdeményezésére Blaha Lujza vendégszereplésével átadták a kulturális és egyéb rendezvényekre szánt épületet, a Pavilont (ma: Vigadó). 1894-ben Göndöcs Benedek halálát követően kapta a park a Göndöcs-kert nevet. 1895-ben adták át a neoklasszicista, egyszintes, dór oszlopos, timpanonos építményt, amelyet múzeumnak szántak (ma: Kohán Képtár). 1901-ben felépítették az Erkel Ferenc Színkört. A sétatér mellett teniszpálya és korcsolyapálya is helyet kapott. 1909-ben a Göndöcs-kertet jelentősen kibővítették. Az 1929-30-as években további parkrendezésre került sor. A második világháború idején a Göndöcs-kert a szovjet hadsereg gyulai hadikórházának temetkezőhelyeként is szolgált. Az 1960-as években lebontották a faszínházat, a zenepavilont, átalakították a régi épületeket s környezetüket. Az 1970-es években épült fel a művelődési ház és a város 40 méter magas víztornya, melynek tetején napfizikai obszervatórium létesült. 2014-ben avatták fel a város – sőt, az ország – egyik legnagyobb, közel 2000 fő tiszteletére állított emlékművét, a XX. Századi Hősök és Áldozatok Emlékművet. Újra felépült a Zenepavilon (Filagória) is, valamint átadták a Kohán Képtár új épülettömbjét és a Gyulai Vigadó épületét is.
A Göndöcs-kert Gyula belvárosának legnagyobb zöldfelületi egysége. Gyula város első közparkja, amely létrehozása óta ezt a funkciót tölti be. Növényállománya gazdag és változatos, botanikai érdekesség is található itt, például tarka levelű amerikai tulipánfa, vörös lombú mezei juhar, oszlopos kocsányos tölgy és díszcseresznye. A Göndöcs-kert a város egyik kulturális központja is. A Göndöcs-kert teljes megújulása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2014-ben Gyula városa arany minősítést ért el az „Entente Florale Europe” nemzetközi virágosítási versenyen.

Érték honlapja:

Források:
Címkék:
Az értéktári kategória más elemei:

Gyulai Göndöcs-kert