Értéktári kategória:

Sport

Fellelési helye:

Mezőhegyes

Elfogadás dátuma:

2014-10-02

Leírás:

A Nóniusz fajta ősapja, Nonius Senior a Franciaországi Rosires-i ménesből került Mezőhegyesre hadizsákmányként 1816-ban, összesen 17 éven keresztül állt tenyésztésben. Az utódok által alapított középnehéz hátas és hámos fajta a legkevésbé sem hasonlít az alapító ménre.

Gróf D’Orsay Olivér, volt méneskari ezredes, ménesparancsnok (1889-1904) ugyanis felismerte, hogy a katonaságnak nyugodt, kitartó, és erős lóra volt szüksége, ami ha szükséges, mezőgazdasági célokra is alkalmas, ezért távhajtó versenyt rendezett a tenyésztők számára.

A Nóniusz fajta kiválóan javította az ország lóállományát, értékét hazai és nemzetközi kiállítási sikerek (1896-os millenniumi kiállítás, Párizsi Világkiállítás) sora jelzi.

Az 1920-as években még jobban elterjedt Magyarországon a tenyésztése, a mezőgazdasági kiállítások állandó szereplőivé vált. Nagy mennyiségű Nóniusz exportálására került sor Európa számos országába is.

A ménes mellett működő ménesbirtok Európa egyik legmodernebb nagyüzeme lett. A Mezőhegyesi Állami Ménes nem csak tenyésztette, hanem sportkipróbálásán keresztül igazolta a fajta kiválóságát, amit a fogathajtó sportban elért eredmények bizonyítanak. Mezőhegyes 1920 és 1960 között a 100 km-es távhajtó hazai és nemzetközi versenyek állandó szereplője és díjazottja.

A Nóniusz lófajta értékét elismerve 2004-ben a Magyar Országgyűlés – a veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett állatfajták sorában – nemzeti kinccsé nyilvánította.

Az 1900-as Párizsi Világkiállításon a Nóniusz „C” XXXVI.-os törzsmén a „tökéletes ló” címet érdemelte ki.

Az 1929-es budapesti Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron a mezőhegyesi Nóniuszok 2 db I. és 2 db. III. díjat nyertek.

Az 1932-es Makói Gazdasági Egyesület Nóniusz tájfajta kiállításán az I. díjat egy mezőhegyesvidéki Nóniusz kanca kapta.

Érték honlapja:

http://www.menesbirtok.hu/

Források:

Fotók: Békés Megyei Önkormányzat

Címkék:
Az értéktári kategória más elemei:

Nóniusz lófajta