Értéktári kategória:

Kulturális örökség

Fellelési helye:

Orosháza

Elfogadás dátuma:

2016-08-31

Leírás:

Mokry Sámuel az első hazai búzanemesítő, aki aszálynak ellenálló, nagyobb kalászú és szemű búzát nemesített. 1832-ben Monostorszegen született. 1854-ben szerzett evangélikus lelkészi diplomát a halléi egyetem teológiai karán. A diploma megszerzése után Orosházán lett segédlelkész. 1857-ben a békéscsabai algimnázium tanára, majd igazgatója lett. 1864-ben gazdálkodásba fogott gerendási birtokán. A Békés Megyei Gazdasági Egylet vezetője lett. Az 1863—64-es pusztító aszály következtében Mokry Sámuel figyelme a növénytermesztésre terelődött. Eleinte árpa- rozs- és kukoricanemesítéssel foglalkozott, később ezekkel felhagyott, és csak a búzanemesítéssel kezdett el foglalkozni. A nemesítés első évében a legszebb szemeket jól előkészített anyaparcellákba vetette. A második évben a legdúsabb kalászok magvait kiválogatta, és azokat használta vetőmagnak. Így jött létre az „elit” vetőmag. Vetőmagjainak nagy volt a kereslete a gazdák körében. A századforduló táján Budapestre költözött, és ott is halt meg 1909-ben.
Mokry Sámuel olyan búzafajta nemesítésére törekedett, amellyel a legnagyobb hozam érhető el. Azt vallotta, hogy a nemesítés célja a természet adta lehetőségek minél nagyobb mértékben való kihasználása. Ennek érdekében nemes válfajokat kell előállítani. A búzanemesítés elkezdésével beindult a magyar búzafajták minőségének javítása. A Magyarországon termett búzából jelentős mennyiség került Európa nyugati felére.

Érték honlapja:

Források:
Címkék:
Az értéktári kategória más elemei:

Mokry Sámuel búzanemesítő munkássága, életműve