Csabai kolbász

A Csabai kolbász márkanév az egész Kárpát-medencében, de a tengeren túl is jól ismert. Készítése egy élő néphagyomány, mely több mint száz éve, generációkon keresztül szinte semmit sem változott, prémium kategóriájú termék.

Gyulai kolbász

A gyulai húsipar és a Gyulai Kolbász története lassan másfél évszázados múltra tekint vissza. 1935-ben a Brüsszeli Világkiállításon Aranydiplomát kapott, az Európai Bizottság Oltalom alatt álló földrajzi jelzés birtokosa, 2014-ben a Hungarikumok Gyűjteményébe is bekerült.

Csabai kolbászfesztivál

Az 1997 óta évi rendszerességgel megrendezésre kerülő Csabai Kolbászfesztivál a csabai kolbász hagyományára épül, széles felületen érintkezik a város tradícióival. Kiváló minősítésű gasztronómiai fesztivál címet kapott.

Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé

A rendezvény mára az ország egyik legnagyobb és leglátogatottabb sörfesztiválja és egyetlen csülökparádéja. Csapolt söröket kóstolhatnak meg a látogatók. Csülökpörkölt-főző verseny is része a rendezvénynek.

Békés-tarhosi Zenei Napok

1976-ban rendezték meg az első Békés-Tarhosi Zenei Napokat, mely azóta minden évben szellemi pezsgést hoz a város életébe. A koncertsorozat az évek folyamán hangszeres és karvezetői kurzusokkal, versenyekkel, kiállításokkal, anyanyelvi táborral bővült.

Békés-Tarhosi Énekiskola

1946. szeptember 1-jén dr. Keresztury Dezső akkori vallás és közoktatásügyi miniszter határozata alapján szervezték meg az ország első bentlakásos énekiskoláját. Növendékei közül sok ismert zeneszerző, közművelődési szakember, ének-zene tanár került ki.

Száraztészták

Nyolctojásos tarhonya-, sodort csigatészta, lebbencs- és eperlevél tészták. A tarhonya kifejezést a rostán átmorzsolt, gömbölygetett tésztára először a 18. század végén kezdték el használni a 16. vagy 17. század folyamán. Hazánkban legelőször a törökök által…

Gyulai vár

Gyula belvárosában áll Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavára. A várat 1405-ben kezdték építeni, a XV. század közepére épült ki. 26 eredeti középkori helyiségében tekinthető meg a közel hét évszázad történetét bemutató kiállítás.

Erkel Ferenc szülőháza és életműve

Az Erkel Ferenc Emlékház (Erkel szülőháza) 1795-ben épült. A hagyomány szerint Erkel Ferenc a ház sarokszobájában látta meg a napvilágot. Itt töltötte gyerekkorát, egészen gimnáziumi tanulmányai megkezdéséig.

Nóniusz lófajta

A Nóniusz lófajta értékét elismerve a Magyar Országgyűlés – a veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett állatfajták sorában – nemzeti kinccsé nyilvánította. A Párizsi Világkiállításon egy Nóniusz törzsmén a „tökéletes ló” címet érdemelte ki.

Körös-Maros Nemzeti Park

Az 1997-ben alapított Körös–Maros Nemzeti Park a dél-alföldi területek egységes természetvédelmi kezelésének feladatát valósítja meg mintegy 800 000 hektáron. Igazgatóságának működési területe magába foglalja többek között Békés megye több területét is.

Magyarbiliárd mozgalom, játék és sport

A játékosok váltva löknek. A pontszerzés mellet arra kell ügyelni, hogy az ellenfélnek ne maradjon állás. Nem a golyókat kell „elfogyasztani” mint a piramid típusú biliárdjátékokban, így a játék végét adott pontszám elérése jelenti,