Értéktári kategória:
Fellelési helye:
Mezőberény
Elfogadás dátuma:
2014-05-14
Leírás:
Nyolctojásos tarhonya-, sodort csigatészta, lebbencs- és eperlevél tészták
A tészták 100%-ban magyar alapanyagokból készülnek: friss tyúktojásból és TL 50 tésztalisztből. Az előállítás rendszeres ellenőrzése az ISO 22000 minőségbiztosítási rendszer szabályai szerint történik.
A tarhonya kifejezést a rostán átmorzsolt, gömbölygetett tésztára először a 18. század végén kezdték el használni. A tarhonya őse valószínűleg Perzsiából származik, ahonnan a törököknek köszönhetően jutott el hazánkba a 16. vagy 17. század folyamán. Hazánkban legelőször a törökök által megszállt területeken, így főleg az Alföldön terjedt el, és hamar az egyik legkedveltebb tésztafélévé vált.
A csigatészta nem hiányozhatott az alföldi lakodalmak menüjéből. A tésztát kisméretű kockákra vágták az orsók segítségével, ezután egy mozdulattal perdítették végig azt a bordázott, míves csigacsinálókon, majd ejtették a tálba, az ujjukkal az íróról letolva. A szép csiga dicséri a háziasszonyt, s hogy szép sárga legyen sok tojást gyúrtak a tésztába. A csigatészta elkészítése fontos része volt a menyegzői előkészületeknek. Egy 1825-ös forrás arról tanúskodik, hogy a „csigaleves drága étel volt… mert a csigacsináló asszonyok a lakodalom előtt való héten (sok) bort megittak”. Készítése összehozta a falu apraját-nagyját, amely végül kisebb mulatsággal végződött („eltapossák a csigát”, „csigataposás”).
A húslevesbe való tésztának számos, más alakja fellelhető. Lehetett apró négyzet és rombusz (zabtészta), de tálalhatták egyenes és derelyemetszővel vágott cifra szélű eperlevéllel is.
A paraszti háztartások is alakították a hagyományos tészta formáit. A tradicionális, szegényesebb vidéki életmód leleményes újításokat eredményezett. Az alföldi területeken a lebbencs volt a meghatározó. A meggyúrt tésztát vékony levelekre sodorták, majd felakasztva kiszárították. Alá abrosz került, mivel a száradás folyamán töredezett. Száradás után az abroszban lévő tésztát tovább tördelték, végül felhasználásig vászonzacskóban tárolták. Vidéktől függően több néven futott: slambuc, betyáros, stb. Lebbencs elnevezéssel, mint tészta 1840-ig nem nagyon létezett.
Érték honlapja:
Források:
Fotók: Zentai Péter (Békés Megyei Önkormányzat)